


Illeték:
Lakásvásárlásnál főszabály szerint a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja a vásárolt lakás forgalmi értéke. Az illeték mértéke a forgalmi érték első 4 millió forintja után 2 százalék, a forgalmi érték ezt meghaladó része után pedig 6 százalék.
Amennyiben az új lakást nem magánszemélytől, hanem építési vállalkozótól vásárolták, és a forgalmi érték 15 millió forint alatt van, egyáltalán nem kell visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni.
A legfeljebb 30 millió forint értékű lakások esetében a 15 millió forintra eső illetéket, vagyis 740 ezer forintot nem kell megfizetni.
Illetékkedvezmény:
Az adásvételi szerződés napján a 35. életévét be nem töltött fiatal első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén az egyébként fizetendő illeték 50 százalékáig terjedő, de legfeljebb 40 ezer forint - tulajdoni hányad szerzése esetében arányosan csökkentett - kedvezményre jogosult.
Ez az illetékkedvezmény csak a 8 millió forint alatti forgalmi érték esetében vehető igénybe. Fontos kiemelni, hogy az illetékhivatal a szerződésben rögzített vételártól eltérően is megállapíthatja a forgalmi értéket.
Illetékmentesség:
Visszterhes vagyonátruházási illeték alól mentes a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint az ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak (pl.: haszonélvezet) a megszerzése
Ingatlanjog
Illetékek
Földhivatalok
Szerződésminták
Letölthető dokumentumok
Hitel